| Hodildi | Dátum: Szombat, 2016-08-13, 7:55 PM | Üzenet # 1 |
 Közlegény
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 15
Állapot: Offline
| Ő, az az ember, aki mindig meghallgatja a mondandómat,aki megérti a gondolataimat, soha nem kérdőjelezi meg azt, aki együtt érez a fájdalmamban,aki együtt örül velem..feltétel nélkül,mindig elérhető..
Akiről most fogok írni, ő, azt hiszem mindig is hiányzott az életemből. Még nagyon a blogom elején, elkényeztetett kis kölökként jellemeztem magam, aki így vagy úgy elérte a célját. Ebben az időszakban még aligha tudtam mit kezdeni egy baráttal. Kicsi gyerekként csak az volt a lényeg, hogy kivel jó játszani, ki az, aki hajlandó azt csinálni, amit én akarok. Aztán az iskolás évek alatt egyre több elkényeztetett kölyök került egy csapatba és a pajtásak kegyeiért, a saját elképzeléseink érvényesítése érdekében elindult a harc. Jöttek az apró pofonok. Bangggg..... Mi az hogy mással beszélget? Mi az hogy vele ül egy padba? Mi az hogy a tesi órán őt válassza párjának?....Mi az hogy? Csak kapkodtam a fejemet és merészebbnél merészebb dolgokat találtam ki, hogy mellém szegődjenek. A népszerűség sosem volt annyira fontos,mint abban az időben.
Kamaszkoromban voltak, akikre talán rá lehetett volna mondani, hogy a barátaim , de ma már tudom, hogy nem a szó igazi értelmében voltak azok. Volt aki egy házban lakott velem, volt aki ugyanazt sportolt,mint én, volt aki zeneiskolába járt,mint én, volt aki szeretett csavarogni az utcákon,mint én. Aztán a középiskolás évek kezdetén már volt aki azért barátkozott velem, mert mindkettőnket elkezdték érdekelni a fiúk. Ezekben az időszakokban csak lányokról lehetett beszélni, mert a fiúk semmi mást nem láttak bennünk, rajtunk,mint a fejlődésben lévő melleket és a rövid szoknya alól kikandikáló bugyikákat. A kíváncsiság határtalan volt fejlődésük e szakaszában.Így hát a tini korszak fiúzós időszakához úgy érkeztem el, hogy tulajdonképpen azt sem tudtam,hogy ki vagyok valójában. Magammal nem voltam tisztában, nem hogy a barátsággal.
Valahol ez természetes is, hiszen ez az időszak az útkeresés, a helyünk megkeresésének ideje volt. Később,mikor már családanya voltam, néha éreztem, hogy van barátnőm, de ez is csak ideig óráig tartott. Ebben már az volt különleges, hogy a világ felől érkeztek már hozzám impulzusok arról, hogy mi is az a barátság. Már tudtam én is, hogy számomra mit jelent ez a kötelék, mit szeretnék, hogy jelentsen. A két információ sajnos nem egyezett, ezért sokat viaskodtam és fájlaltam ezt. Rá kellett jönnöm, hogy igazi barátság talán nem is létezik, vagy csepp a tengerben. A többség érdekből barátkozik, valami haszon fejében, s ha megkapja vagy nem , tovább áll és már nem érdekled . Sokszor megtapasztaltam a saját bőrömön, milyen amikor egyszer csak mellőznek, egyszer csak minden rossz,mit addig remeknek tartottak. Te voltál a sztár, aztán egy pillanat múlva te voltál egy nagy nulla. A seb azért vált méllyé, mert ebben a periódusban dolgozott bennem a megfelelési kényszer. Mindig azt csináltam, ami a másiknak jó, hogy maradjon, hogy velem barátkozzon. Kishitű voltam, nem bíztam magamban. Nem hittem el, hogy bennem is van érték, amiért érdemes másnak lobbizni. Nem hittem el, hogy szerethető vagyok... .
Sokáig fájtak ezek és csendes beletörődéssel vettem tudomásul, hogy nekem sosem lesz barátom. Magányos voltam és megkeseredett. Amikor nemet mondtam a rossz házasságomra és elkezdtem egy új irányba terelni az életemet, sokáig nem kerestem a barátságot, mert abban a helyzetben egy szerető, megértő társra vágytam, aki velem él és együtt ,boldogan éljük meg a mindennapokat. Már az egyik felem rendben volt, de az a kerek egész még ma sincs rendben. Vannak dolgok, amiknek a megéléséhez barátokra is szükség van és a múltban ért sérelmek miatt nehezen nyílok meg. Aki ismer tudja, hogy nagy dumás vagyok, de az igazi legbensőbb érzéseimet soha nem adom ki.... .
Még ma is sokszor tévedek barátkozást illetően, de abban biztos vagyok már, hogy ki az igazi barát. Barát az, aki ismer és mégis szeret. Ismeri a baklövéseimet, a bukdácsolásaimat, a fájdalmaimat, a butaságaimat, de ismeri a bennem rejlő őszinteséget, a szenvedélyt, az igaz szeretetet, a néha hangos lefetyelős énemet, az 51 éves kislányt, aki attól könnyezik, ha egy csodálatos tájat lát, ha szerethet olyan embereket, akik ugyanúgy,ha nem jobban vágynak a szeretetre, megértésre, a barátságra. Az elmúlt egy év alatt közel járok az érzéshez, az emberekhez, akik beteljesíthetik mindazt a vágyamat, amit egész életemben kerestem, az igaz, feltétel nélküli barátságot.
A cikket írta: herdika
|
| |
| |
HODILDI HONLAPJA 
