Tudom, hogy szinte az egyik legnehezebb lépés szembenézni önmagunkkal, én is nehezen teszem. Jössz-mész az utadon, érzed, hogy nagy a lendület, vállak ütődnek válladhoz, löknek, sodornak. Felveszed a ritmust, száguldasz a világgal. Nem esik jól, néha már lassítanál, de az áramlat visz magával. Körbenézel, feszít, kiszállnál. A sok álarcos értetlenül bámul rád, hiszen Te is álarcot viselsz, besimulsz a látszat valóságába. Tegyél egy próbát! Vedd le az álarcod, mutasd meg az igazi arcod. Vállald, hogy az álarc alatt is értékes, érző, egyedi csoda van, csak olykor nem illeszkedik a maszkabál keretei közé. Na és? Ugyanannyi jogod, lehetőséged és felelősséged van, hogy részese, rendezője, megélője legyél ennek a játéknak. Tudom, hogy szinte az egyik legnehezebb lépés szembenézni önmagunkkal, én is nehezen teszem.
A világ néha nem úgy fogad minket, mint ahogy várnánk. Az emberek nem olyanok, mint amilyennek képzeljük.Elveszik saját énedet,s már nem tudod ki vagy.Az vagyok, akinek formáznak, amivé tesznek, és már nem mondhatom azt: ez vagyok én.Az emberek nagy örvényében elfelejtem kivagyok. Nem az vagyok már aki voltam, mert aki voltam az feledésbe merült.Sosem leszek önmagam mert már nem is tudnám milyen az, hogy én vagyok én. Álarcba kerülök,s abban élek tovább.Kitörhetnék,de nem teszem, mert attól félek aki én vagyok az nem ebbe a világba való, ezért hát álarcban élek. Álarcban élek, mert nem tudják ki vagyok,s mert nem tudják ki vagyok, álarcot hordok.De esküszöm egyszer leveszem.Letépem nem sajátos önmagam képét, hogy igazán önmagam legyek.Nem érdekel többé mit gondolnak mások,s az álarcot eldobom.Elhajítom, horja az ki nem tud önmaga lenni.Egyer ő is rájön, nem tud örökké álarcban élni.
HODILDI HONLAPJA 
