Nehéz egyértelmű vonalat húzni a féltékenység és az irigység között. Általában akkor vagyunk féltékenyek, ha azt tapasztaljuk, hogy valamit - amit magunkénak tudunk, például egy szerelmi partnert - elvesznek tőlünk, vagy fennáll ennek a veszélye. Irigység az, ha nagyon megkívánunk valaki másnak a birtokában lévő dolgokat, egy vonzó szerelmi partnert, jó külsőt, sikert, gazdagságot. A rivalizálás is vonatkozhat személyre, pozícióra, és valójában az ezek megszerzésére tett lépéseket jelenti, feltéve, hogy mások is ugyanerre törekszenek. Mindezeknek az érzéseknek az a közös jellegzetessége, hogy megnövelik szemünkben az áhított dolog értékét, és akár a megszállottságig fokozzák a megszerzés vagy megtartás iránti vágyat A hiúság szenvedélyének egyik aspektusa az irigység. Ez a szenvedély is a magányhoz vezetheti el az embert. . Az irigység abból ered, hogy nem akarjuk magunkat kisebbnek érezni a felebarátunknál. Inkább nagyobbaknak, de legalábbis egyenlőknek szeretnénk magunkat érezni. De mennyi mindent veszítünk e hozzáállásunk miatt! . Egy írótól idézem: „Szeretem inkább azt gondolni, hogy körülöttem mindenki jobb nálam. Azért, mert amikor így gondolkodom, mindig csodálatos, méltó emberek között vagyok. Ez pedig boldogságot kelt bennem”. Az irigy ember mindig saját „énjére” összpontosít. Mások méltósága és mások sikerei számára csak mércét jelentenek. Más tehetséges, én miért nem vagyok az? Mást szeretnek, engem miért nem, hát rosszabb vagyok nála? Másnak sok erénye van, nekem Isten miért nem adott? . Az irigy ember meglopottnak érzi magát, úgy érzi, megfosztották őt a javaktól, ezért valójában nem képes valóban észrevenni felebarátait maga körül. Ezért magányos. Ha felhagyna a méricskéléssel, és képes lenne egyszerű tekintettel, örömmel figyelni másokra, akkor észrevehetné: „Milyen jó emberek vannak körülöttem! Milyen nagy szerencsém van” – és a magány érzése oszladozni kezdene benne. Soha ne higgyünk az irigység bennünk feléledő gondolatainak. Gyakran érezhetjük úgy, hogy irigységünknek objektív okai vannak: a másiknak többje van, jobban szeretik, úgy érezzük, lehetetlen, hogy mi ne vágyjunk ugyanarra. Ilyenkor elfelejtjük, hogy Isten mindenkinek számtalan adományt ad, és mi is nagyon sok jóval rendelkezünk. Bennünket is szeretet vesz körül, csak képtelenek vagyunk azt észrevenni.

Nehéz egyértelmű vonalat húzni a féltékenység és az irigység között. Általában akkor vagyunk féltékenyek, ha azt tapasztaljuk, hogy valamit - amit magunkénak tudunk, például egy szerelmi partnert - elvesznek tőlünk, vagy fennáll ennek a veszélye. Irigység az, ha nagyon megkívánunk valaki másnak a birtokában lévő dolgokat, egy vonzó szerelmi partnert, jó külsőt, sikert, gazdagságot. A rivalizálás is vonatkozhat személyre, pozícióra, és valójában az ezek megszerzésére tett lépéseket jelenti, feltéve, hogy mások is ugyanerre törekszenek. Mindezeknek az érzéseknek az a közös jellegzetessége, hogy megnövelik szemünkben az áhított dolog értékét, és akár a megszállottságig fokozzák a megszerzés vagy megtartás iránti vágyat A hiúság szenvedélyének egyik aspektusa az irigység. Ez a szenvedély is a magányhoz vezetheti el az embert. . Az irigység abból ered, hogy nem akarjuk magunkat kisebbnek érezni a felebarátunknál. Inkább nagyobbaknak, de legalábbis egyenlőknek szeretnénk magunkat érezni. De mennyi mindent veszítünk e hozzáállásunk miatt! . Egy írótól idézem: „Szeretem inkább azt gondolni, hogy körülöttem mindenki jobb nálam. Azért, mert amikor így gondolkodom, mindig csodálatos, méltó emberek között vagyok. Ez pedig boldogságot kelt bennem”. Az irigy ember mindig saját „énjére” összpontosít. Mások méltósága és mások sikerei számára csak mércét jelentenek. Más tehetséges, én miért nem vagyok az? Mást szeretnek, engem miért nem, hát rosszabb vagyok nála? Másnak sok erénye van, nekem Isten miért nem adott? . Az irigy ember meglopottnak érzi magát, úgy érzi, megfosztották őt a javaktól, ezért valójában nem képes valóban észrevenni felebarátait maga körül. Ezért magányos. Ha felhagyna a méricskéléssel, és képes lenne egyszerű tekintettel, örömmel figyelni másokra, akkor észrevehetné: „Milyen jó emberek vannak körülöttem! Milyen nagy szerencsém van” – és a magány érzése oszladozni kezdene benne. Soha ne higgyünk az irigység bennünk feléledő gondolatainak. Gyakran érezhetjük úgy, hogy irigységünknek objektív okai vannak: a másiknak többje van, jobban szeretik, úgy érezzük, lehetetlen, hogy mi ne vágyjunk ugyanarra. Ilyenkor elfelejtjük, hogy Isten mindenkinek számtalan adományt ad, és mi is nagyon sok jóval rendelkezünk. Bennünket is szeretet vesz körül, csak képtelenek vagyunk azt észrevenni.