A nárcisztikus viselkedése kiszámíthatatlan, szeszélyes, ésszerűtlen. A nárcisztikusnak nincsenek tulajdonságai, nincsenek preferenciái, soha nem lehet tehát tudni, hogy mire hogyan reagál. Ő maga alkotta meg önmagát és alkotja meg újra és újra – gond nélkül. Emellett egy kaméleon, aki tökéletesen alkalmazkodik, remekül utánoz és mint egy szivacs mindent magába szív.
Jellemzőek a nárcisztikusra az aránytalan reakciók: a legapróbb dolog miatt őrületes haragra gerjed, egy apró félreértés következtében jelenetet rendez (vagy szokatlanul figyelmes és csábító).

Az abúzus terrorban tartja az áldozatot, aki ezáltal kiszolgáltatottá válik a nárcisztikusnak (dehumanizáció és tárgyiasítás).

A nárcisztikus visszaél az általa szerzett információval: a találkozás első pillanatától kezdve információt gyűjt, mert minél többet tud az áldozatáról, annál jobban tudja manipulálni.

A nárcisztikus rendre olyan (lehetetlen) helyzeteket teremt, amelyekben szükség van rá (a tudására, a képességeire, a kapcsolataira, a tulajdonságaira).

Ha minden kötél szakad, a nárcisztikus barátokat, kollégákat, családtagokat, hatóságokat, intézményeket, médiumokat, tanárokat stb. használ fel arra, hogy továbbra is hatalomban tartsa az áldozatát.

Maga a nárcisztikus által teremtett légkör is bántalmazó: félelemmel, instabilitással, kiszámíthatatlansággal teljes. Még amikor nincsenek is egyértelmű jelei a bántalmazásnak vagy a manipulációnak, már akkor ott van az a bosszantó érzés, hogy valami rossz fog történni. Az ilyen környezet hosszú távon tönkreteszi az áldozat önbecsülését, aki idővel akár paranoid vagy skizoid viselkedést is mutathat. Ezen a ponton a szerepek felcserélődnek: a kívülállók számára az áldozat lesz a “mentális sérült” és a nárcisztikus a “szenvedő lélek”, aki elviseli.

Forrás:
Malignant Self Love – Narcissism Revisited, Sam Vaknin, Ph.D.