Egyre több evés-és testképzavar-típus üti fel a fejét. Mindkét esetben olyan viselkedészavarról van szó, amelyben a páciens saját testének megítélése torzul. Abbéli igyekezetében, hogy a számára létező, természetellenes ideálhoz hasonlítson az egészségére ártalmas szokásokat vesz fel. Az ilyen emberek jellemzően megszállottak, kényszeresek és előbb-utóbb szociálisan is elszigetelődnek. Ha felhagynak megrögzött szokásukkal, súlyos lelkiismeret-furdalás gyötri őket.

Ezeknek a zavaroknak a megjelenése és egyre nagyobb tömegeket mozgató tendenciája olyan evolúciós jelenség, ami a természetes korlátok megszűnése után alakul ki  és megszaladási jelenségként nevezik az evolúciós pszichológusok, biológusok, és amely szoros összefüggést mutat a társadalom és a média által közvetített ideálokkal. A társadalmilag kreált képhez azért szeretnénk minél inkább hasonlítani, hogy sikeresebben találjunk partnert. Eddig teljesen illeszkedik is az evolúciós folyamatba. Azonban ennek az elérése az egyén túlélését, szaporodóképességét veszélyezteti, mivel egészségtelen, nem egyszer halálos kimenetelű!

Egyre több evés-és testképzavar-típus üti fel a fejét. Mindkét esetben olyan viselkedészavarról van szó, amelyben a páciens saját testének megítélése torzul. Abbéli igyekezetében, hogy a számára létező, természetellenes ideálhoz hasonlítson az egészségére ártalmas szokásokat vesz fel. Az ilyen emberek jellemzően megszállottak, kényszeresek és előbb-utóbb szociálisan is elszigetelődnek. Ha felhagynak megrögzött szokásukkal, súlyos lelkiismeret-furdalás gyötri őket.

Ezeknek a zavaroknak a megjelenése és egyre nagyobb tömegeket mozgató tendenciája olyan evolúciós jelenség, ami a természetes korlátok megszűnése után alakul ki  és megszaladási jelenségként nevezik az evolúciós pszichológusok, biológusok, és amely szoros összefüggést mutat a társadalom és a média által közvetített ideálokkal. A társadalmilag kreált képhez azért szeretnénk minél inkább hasonlítani, hogy sikeresebben találjunk partnert. Eddig teljesen illeszkedik is az evolúciós folyamatba. Azonban ennek az elérése az egyén túlélését, szaporodóképességét veszélyezteti, mivel egészségtelen, nem egyszer halálos kimenetelű!

A magányosság a kapcsolatok minőségével áll összefüggésben, és ezt a narcisztikus problémakör megértésének érdekében nagyon fontos megismerni! Egyedül lenni ugyanis nem feltétlenül jelent egyet a magánnyal. Az egyedüllét önmagában véve akár egészséges is lehet, míg magányosnak lenni minden esetben egészségtelen. 

A legtöbb borderline életút traumák közepette veszi kezdetét. Az elhagyott, elhanyagolt vagy épp kezelhetetlen gyermek már első kötődésében csalódik. Később óriási reménnyel, de törékeny bizalommal kezd újabb és újabb kapcsolatokat, s az események legtöbbször úgy alakulnak, hogy végül az első trauma fájdalmát elevenítik fel. Van-e ebből kiút, amely nem kifelé vezet az élet kapuján?

Mindenkiben élt egyszer egy ideálisan szerető lény képzete, amely lassan tovatűnt, átadva a helyét a valós embereknek, akik szeretnek, ugyanakkor elvárásokat is támasztanak, viszonzást várnak, és nem mindig elérhetőek. Sokan egészen jól együtt tudnak élni az emberi érzelmek e változásaival, úgy érzik, attól ők még ugyanazok maradnak. Másokban nem halványul a szeretet-őskép, feltétlenségre vágynak, s mindahányszor ez nem teljesül, keservesen csalódnak.

Az elmúlt pár hónapban egyre gyakrabban ütötte meg fülemet a „borderline" kifejezés: kora reggeli előadásokon, amikor még mindenki a tejeskávéját szürcsölgeti, szemináriumokon, ahol az ember lánya elsajátítja azt az életmentő készséget, hogy nyitott szemmel aludjon, kellemesen zötykölődős vonatutakon az egyetem felé… Hol tudományos körítéssel zúdult rám az információhalmaz, hol laikus, magukat roppant műveltnek képzelő emberkék szájából (hiába, úgy tűnik, mi lettünk az új divathullám), valami közös mégis volt ezekben az „esetleírásokban": csupa olyan mozzanat, amely azt hiszem, semelyikünknek sem esne jól (főleg éhgyomorra…): lenézés, sajnálkozással teli arckifejezés, esetenként gúnyos mosoly. Ám mindezen kommunikációs formák általában végzett, praktizáló pszichológusoktól érkeztek, végül is, ha már pszichológia szakra jár az ember, érthető… De mielőtt elragadna az elkeseredett hév, nézzük meg, mit is tart erről a betegségről a mai kor felvilágosult embere. Nomen est omen, nem számíthatunk semmi jóra.

A depresszió a leggyakoribb pszichiátriai zavar, Magyarországon is. Vajon miért van ez? És mennyiben érint téged?

Pszichológusként egyre több hangulati zavarban szenvedő beteggel találkozom rendelésemen, azonban nap mint nap hallom az utcán, vagy akár a baráti körömben is, hogy depressziós vagyok. Tényleg ennyi depressziós van ma Magyarországon vagy sajnálatos módon divattá vált depresszióba burkolózni?

Amikor hangulatzavarról beszélünk, az emberek többségének a depresszió ugrik be, azonban sokszor kihagyják az osztályozásból a mánia fogalmát. Ha e két tünetcsoport együttesen jelenik meg, kevert epizódról beszélünk: vagyis más néven ez a bipoláris zavar.

Agyi eltérés okozza a nagyfokú önvádat

A depressziós mindenben bűnös?