Nagyon gyakran, amikor az emberek azt mondják, hogy „Fáradt vagyok az élettől” vagy „Nincs értelme élni.”, akkor lerázzák őket, vagy olyan emberekről beszélnek nekik, akik sokkal nehezebb helyzetben voltak. Egyik válasz sem segít az öngyilkosságra hajlamos embernek

 

Az első kapcsolatfelvétel az öngyilkosságra készülő emberrel nagyon fontos. Ez gyakran iskolában, munkahelyen vagy nyilvános helyen történik, ahol nehéz meghitten beszélgetni.
• Az első lépés az, hogy egy megfelelő helyet találjunk, ahol nyugodtan lehet beszélgetni, viszonylag kizárva a külvilágot.
• Következő lépésként biztosítsunk elegendő időt rá. Az öngyilkosságra hajlamos egyéneknek több időre van szükségük arra, hogy megszabaduljanak terhüktől, és az embernek mentálisan készen kell lennie arra, hogy időt adjon nekik.
• Ezután a legfontosabb feladat az, hogy meghallgassuk őket. Alapvető feladat, hogy közel kerüljünk a másikhoz és megértőek legyünk.
A cél az, hogy hidat építsünk a bizalmatlanság, a reményvesztettség által keletkezett szakadék fölött, és ily módon megmutassuk a reményt, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak.

Hogyan kommunikáljunk?
Hallgassunk figyelmesen és nyugodtan!
Értsük meg az egyén érzéseit!
Küldjünk nem-verbális üzeneteket, amelyek elfogadást és tiszteletet sugallnak!
Fejezzük ki megbecsülésünket az egyén véleményével és értékrendjével kapcsolatban!
Beszéljünk őszintén és egyenesen!
Mutassuk ki érdeklődésünket, gondoskodásunkat és viselkedjünk melegszívűen!
Koncentráljunk az egyén érzéseire!

Hogyan ne kommunikáljunk?
Ne szakítsuk gyakran félbe a beszélőt!
Ne essünk kétségbe, és ne ragadtassuk el magunkat érzelmileg!
Ne közvetítsük, hogy elfoglaltak vagyunk!
Ne próbáljunk fensőbbségesen viselkedni!
Ne tegyünk tolakodó és homályos megjegyzéseket!
Ne kérdezzünk megterhelő kérdéseket!
Nyugodt, nyitott barátságos, elfogadó és nem bíráló megközelítés szükséges.
Mindig kezeljük bizalmasan az elmondottakat!