1. reális célkitűzéseket fogalmazzunk meg magunknak,
2. de tenni is kelljen érte, hogy később legyen mire büszkének lennünk,
3. legyenek szövetségeseink, akik bátorítanak, esetleg figyelmeztetnek minket,
4. ünnepeljük meg a részeredményeinket – tehát legyen egy olyan tervünk is, amely a kivitelezést segítni, tartalmazzon konkrétumokat,
5. az önreflexió segítségével tereljük magunkat vissza, ha eltérnénk a céltól.

Az első négy pontban nincs semmi különleges, bárki, aki a témával kapcsolatban már olvasott szakirodalmat, az biztosan találkozott vele, így vagy úgy. A kitartás és az akaraterő fejlesztése viszont egy kényes téma, mert ebben vagyunk általában a leggyengébbek, másrészt hajlamosak vagyunk misztifikálni és csak a különlegesek, pl. élsportolók számára vindikálni.

A sikeres és a sikertelen embert – többek között – a kitartás különbözteti meg egymástól. Vannak mindenféle bűvös számok, amelyek a tehetség/szorgalom arányairól szólnak, szerintem ennél összetettebb a történet, és még sok egyéb mutatója is van, pl. a bátorság, vagy akár az, hogy a nagy szorgalom mellett kiket választunk meg tanítóinknak. Mindenkit bátorítok arra, hogy nagyon kritikusan fogadjon minden csodareceptet és tanácsot, mert az esetek döntő részében – akinek nem inge, ne vegye magára – olyan emberektől jön, akik saját életüket homlokegyenest ellenkező módon élik. Ha valaki emlékszik még egy korábbi cikkemre, amelyben egy nemzetközi kutatás eredményeiről írtam, ott a tények kiderítése, az egészséges szkepticizmus, mint sikertényező kifejezetten ki volt emelve.

Kanyarodjunk vissza az akaraterőhöz, ahhoz a megfoghatatlan tényezőhöz, amely hozzásegít minket, hogy a ’meg szeretném csinálni’-ból létrejöjjön a ’meg is teszem’. Azt hiszem, az emberiség egyik legnagyobb életfeladata ez, az ókortól kezdve napjainkig örökzöld téma. G. B. Shaw egyik leghíresebb mondásával már szinte mindenki találkozott:

“Mindennek ellen tudok állni csak a kísértésnek nem.”ű

Feldmár András: Feldmár mesél c. könyvében így ír erről:

“– Lehet-e növelni valahogy az énerőt? Milyen módszerek vannak erre?
– Nekem nincsen erre semmiféle módszerem.
– Tehát saját magunknak kell megtudni?
– Mit kérdezel? Arra gondolsz, hogy ha valakinek az akarata szinte a nullára csökkent, akkor ebből hogyan tud kijönni? Hogyan lehet növelni ezt az akaratot, ezt a szikrát? Hát ez nagy misztérium. Az akarat növeléséről nehéz beszélni, mert senki sem tudja, hogy mi az akarat. El tudunk menni a Holdra, de azt, hogy mi az akarat, azt szerintem senki sem tudja.
… Az akarat szerve az izomzat. Az biztos. Mert ha bármit akarok, azt is, ha beszélni akarok, mindent az izomzatomon keresztül csinálok. Tehát izmok nélkül semmire nem vagyok képes, az akaratom elveszti az erejét.
Amikor ‘akaratról’ beszélünk, a nyelvvel van a baj. A szavakkal.
Mert beszélhetnénk pl. arról, hogy akarok valamit, de nem tudom megcsinálni. Ahogy Szent Ágoston mondta. Ő az Istennel beszélgetett, és azt kérdezte, hogy hogyan is van az, hogy akar dolgokat, de nem tudja megcsinálni. És hogy nem akar dolgokat, és mégis csinálja. Hogy ez miért van? Már ő is erről gondolkodott.”

Tudatosan képesek vagyunk-e a viselkedésünket megváltoztatni? Ha igen, akkor hogyan?

Utópisztikus, hogy egy kialakult személyiség – amely szokások halmazából áll össze – átnevelje magát és gyökeresen megváltozzon?
Évtizedekkel ezelőtt az agykutatók válasza is határozott nem volt erre. Több, éveken át tartó kutatás azt támasztotta alá, hogy a cselekvést kiváltó inger és a cselekvés szándéka között csupán milliszekundumok állnak, ez alatt kellene nekünk tudatosan felismerni, hogy éppen mire készülünk és azt leállítani, esetleg meg is változtatni. Lehetetlen küldetés, ugye? Akkor abba is hagyom…
Illetve csak abba hagynám, ha éppen nem az akaraterő lenne a téma. És van jó hír is! Az agyi plaszticitást – az agy változásra való képességét – kutatók egyre jelentősebb eredményeket tudnak abban felmutatni, hogy képesek vagyunk új dolgok elsajátítására, akár idősebb korban is. Ha a viselkedésünkre visszatérünk, akárhogy is nézzük, a reakcióink döntő többsége szokásokon alapul, úgyhogy ha változtatni szeretnénk, akkor ezeket a szokásokat kell kicserélni újakkal. Át kell nevelni az agyunkat, a régi szokásokról az újakra.
Nagyon egyszerűnek tűnhet ez a dolog, de megvalósítani kutya nehéz, szerintem aki már próbált valamiről leszokni, vagy esetleg rászokni – természetesen valami jóra! – az tudja, miről beszélek. Az agyunkat szép következetesen képesek vagyunk “átszoktatni” új dolgokra, először csak kisebb mértékben, de később egyre nagyobb eredményeket elérve. A következőkben saját tapasztalataimat fogom megosztani, természetesen tilos bármit is elhinni, mindenki aki szeretné, próbálja ki először saját magán.
Amiket már azonnal elkezdhetsz:

1. Jelölj ki egy időpontot – mondjuk 8.25 – amikor minden nap a kijelölt percben valami nagyon egyszerű dolgot hajtasz végre. Pl. felemeled a jobb válladat, vagy koppintasz egyet az asztalon. Banális gyakorlatnak tűnhet, de kíváncsi vagyok, hogy ha csak egy hétig is gyakorlod, hányszor sikerül megvalósítanod. Ha nem jön össze, ne ostorozd magadat, ha utólag legalább emlékeztél rá, az is jó. Ne add fel a gyakorlást, szépen lassan kialakul az új szokás.
2. Ehhez a gyakorlathoz kb. 10 percre lesz szükséged naponta: keress magadnak egy egyszerű tárgyat – lehet egy toll, óra, bármi – és először figyeld meg nagyon részletesen, forgasd a kezedben, hogy minden részletét rögzíthesd, majd hunyd le a szemedet és próbáld meg felidézni. Ha kezdenek más gondolatok, képek is megjelenni a képzeletedben, nyisd ki a szemedet, újból vedd elő a tárgyat és ismételd meg a gyakorlatot. Ha már nagyon „ismerős” lesz a tárgy, akkor keress egy újabbat magadnak. A gyakorlattal a fókuszálást segítjük elő.
3. Csinálj valamit másképp minden nap. Ha általában jobb kézzel mosol fogat, akkor próbáld meg a másikkal. Először nagyon furcsa lesz, de magad is rácsodálkozol, hogy milyen gyorsan át lehet szokni. Ez is egyfajta ’agytréning’.
4. Minden nap tudatosan keress 5 új dolgot a körülötted lévő tárgyakban, emberekben. Ehhez szükséged lesz újabb – mondjuk – 5 percre, amikor csak úgy, gondolatok és ítélkezések nélkül szemlélődsz. A gyakorlatra azért van szükség, hogy megtanuljunk a jelenben lenni és tudatosítsuk magunkban a gondolatainkat és az érzéseinket.

Egy-két hetes gyakorlás után tovább léphetsz a következőkkel:

1. Ha valamiről le szeretnél szokni – mondjuk elhatározod, hogy egy hétig nem eszel csokoládét – de mégis azon veszed észre magad, hogy megint észrevétlenül eltűnt egy fél tábla, akkor a következőt javaslom: amikor már úton vagy a csoki felé, állj meg egy pillanatra. Figyelj kicsit befelé, és gondold végig, hogy milyen gondolatok járnak a fejedben: igazából miért van szükséged erre? Milyen érzéseket kelt benned a „Csokievő Te”? Ki vagy mi lehetnél az érzés nélkül? Mit tehetnél mást?
2. A fenti gyakorlatot kiterjesztheted a kommunikációdra, a reakcióidra, különösen akkor, ha nem prompt kell reagálnod. Ha felbosszant egy e-mail, vagy egy üzenet az asztalodon, ugyanúgy, mint az előzőnél, szánj magadra egy-két percet, figyelj a légzésedre és kérdezd meg magadtól: miért van erre az érzésre szükségem? Mit jelent a számomra? Mi lennék az érzés nélkül? Mit tehetnék mást?

Nekem a legtöbbet a napi, ugyanabban az időben végzett meditáció segített abban, hogy egyre fegyelmezettebbé váljak. A beavatásom óta ez kötelezően vállalt penzum, hajnalban 5.30-kor kelek, ami a téli sötétségben felér egy kisebb kínszenvedéssel, de már magamtól ébredek, vagy ha mégsem, akkor Gombóc, a macska emlékeztet rá kíméletlenül.

Miket vettem még észre magamon? Például azt, hogy az étkezés mennyire meghatározó a gondolataink minősége szempontjából: nem voltam eddig sem nagyivó, és a meditáció hatására még kevésbé kívánom és bírom is az alkoholt. Természetesen az ünnepek alatt a nagy családi étkezések fontos velejárója a finom bor, ittam is egy 1-2 pohárral. Azt vettem észre magamon, hogy másnap sokkal több negatív gondolat járt a fejemben, hamarabb felhúztam magam, sokkal borúsabbnak láttam a környezetemet. Tudom, hogy az alap emberi attitűd negatív – ez is agykutatási eredmény, így vagyunk huzalozva és kész -, amelyen a tudatos gondolkodás és a meditáció sokat változtathat, de mivel egy érzékeny rendszer vagyunk, ezért az sem mindegy, hogy a testünket is mivel tápláljuk.

Az akaraterő fejlesztésénél fontos még a napi/heti rendszerességgel végzett fizikai aktivitás, amely olyan hormonokat szabadít fel a testben, amelyek növelik az önbizalmunkat és az önértékelésünket is. Sok sikert a gyakorlatokhoz!

Az akaraterő fejlesztése – igen, lehetséges!