Egy új pszichológiai kutatás szerint a fiataloknak célok kellenek és nem csupán dicséretek. A „te vagy a legjobb!”, a „bármire képes vagy!” gondolatot szinte sulykolják a fiatal szülők a gyermekekbe, miközben a „legjobbnak lenni” kondicionálás helyett sokkal többet tehetünk a fiatalokért, ha a siker eléréséhez a szükséges erőfeszítésekre sarkalljuk őket. A befektetett munka örömét az új generációnak alig töredéke ismeri, miközben ez lehet a jövőben a sikerük kulcsa. Hiába az önbecsülés, ha a kitartás és a mögöttes teljesítmény hiányos.

Dr. Carol Dweck pszichológus érdekes nevelési gondra mutatott rá Mindset néven kiadott könyvében. Dweck szerint azok a gyermekek és fiatalok, akiket kizárólagosan arra kondicionálnak szüleik, hogy tökéletesek és bármire képesek, a jövőben komoly érvényesülési problémákkal fognak szembenézni a munka világában. Az ok-okozat bizonyítására egy speciális pszichológiai kutatást végzett, amelynek során ötödikes tanulók bevonásával azt vizsgálta, a megoldandó feladat kiinduló determinálása – azaz, hogy a tanulókat milyen gondolattal indítják neki a feladatnak – mennyiben befolyásolja tényleges teljesítményüket?

A kutatás indulásakor két csoportot képezett, az egyiknek azt mondta: „Okosak vagytok!”, a másiknak pedig: „Keményen kell dolgoznotok!”. Az első tesztet mindannyian gond nélkül megoldották, ám amikor elérkeztek a második teszthez, a kitöltés megkezdése előtt elmondták nekik, hogy az már jóval nehezebb lesz az elsőhöz képest, és ha úgy érzik, nem muszáj megcsinálniuk. Azoknak a gyerekeknek a 90 százaléka, akiket azzal indítottak a tesztek elején, hogy okosak, a második tesztet már nem vállalták. A pszichológus szerint egyszerű ennek az oka: féltek, hogy azt az állítást – mely szerint ők okosak – a nehezebb teszt esetleges sikertelenségével megcáfolhatják. A második csoportból, akiknek azt mondták, hogy keményen kell dolgozniuk, a legtöbben vállalták a nehezebb tesztet és bár nem a legfényesebb eredménnyel zárták a feladatot, a pszichológus kutató-segédjeinek beszámolói szerint a gyerekek egymás között arról sugdolóztak, hogy ez volt a legjobb teszt eddig. Imádták a kihívást, mert a befektetett munka szükségességére már a tesztek elejétől kezdve kondicionálták őket.

Végül kaptak egy harmadik tesztet, amelyet az elsőnek megfelelő erősségűre alakítottak ki, de erről a gyermekek nem tudtak. Az eredmény meghökkentő volt: az utolsóként kitöltött, de az elsővel megegyező nehézségű tesztet az a csoport, akinek már az elején azt mondták, hogy nagyon okosak, rosszabb eredménnyel töltötték ki, mint korábban. A másik csoport, akiket a munka szükségességére hívtak fel, az első teszthez képest 30 százalékkal jobban teljesítettek.

[kitartasra neveles2 2013.08.21] Dr. Dweck fókuszcsoportos vizsgálatával az állandó jutalmazás ellen kapott bizonyítékokat. A kutató szerint fontos lenne, hogy a gyermekeket és fiatalokat ne csupán képességeikben erősítse meg a környezet, hanem abban is, hogy a siker eléréséhez kemény munkára van szükség. Állítása szerint, ha azt kommunikáljuk az irányukba, hogy „a siker érdekében erőfeszítéseket kell tenned”, a gyerek ezt úgy éli meg, hogy az erőfeszítését dicsérik, ami teljes mértékben az ellenőrzése alatt van, ellentétben azzal, amikor olyan tulajdonságaiért jeleznek vissza állandó jelleggel és pozitívan, amelyeket egyébként ő maga nem tud kontrollálni. A kutatás szerint sokkal nagyobb eredményességet mutat, ha a munka értékét erősebben dicsérjük, mint az alapvető kvalitásokat.

Az eredmények egyértelműen arról tanúskodnak, hogy az agyondicsért gyermekeknél bár a feladatok elején némileg nagyobb önbecsülés mutatkozik, a nehezedő feladatok során sokkal hamarabb adják fel a küzdelmet a kudarctól tartva. Dr. Dweck szerint a kizárólag dicséretre kondicionált gyerekek és fiatalok úgy gondolkoznak, hogy „ha nem jön könnyen, nem akarom csinálni”. A pszichológus szerint meg kell tanítani a gyermekeknek, hogy az elérendő célokért meg kell küzdeni, így a tanult munkára történő kondicionálás és az egészséges, nem túlzó szintű önbecsülés hozhatja számukra a jövőben a sikert a munka világában.

Mértéktelen jutalmazással a sikertelenségbe

Érdekesség, hogy a fenti eredményeket Dr. Robert Cloninger, a Washington Egyetem professzora is alátámasztotta. A prefrontális agykéregre kiterjedő agykutatási programjában az agy jutalomért felelős központját vizsgálta. Az eredmények szerint az agy a növekedés során – azaz felnőtté válásunk során – megtanulja, hogy a frusztráló gondolatokat kiegyenlítse. Ha például negatív gondolataink támadnak, az agy átalakítja azokat „ne add fel, próbáld meg, hátha”-jellegű gondolattá. Dr. Cloninger szerint a kutatási eredmények azt igazolják, hogy az állandóan gyakori jutalmazásban részesülő felnőttek – tehát akik már gyermekkorukban is arra voltak kondicionálva, hogy ők kiválóak és bármit tesznek az jó és elegendő – azoknál ez a negatív eseményről pozitívra asszociáló agyi mechanizmus nem alakul ki. A gyakori jutalmazás következtében hozzáállásuk nem tartós, azonnal kilépnek minden kihívás elől, ha a jutalmazás megszűnik.

Dweck és Cloninger kutatásai mellett számtalan vizsgálat folyik jelenleg is a nevelés során felmerülő konstans jutalmazás és a kihívást jelentő feladatok sikertelensége közötti koherencia vizsgálatára. Az mindenesetre intő jel, hogy az eddigi kutatások vezetői kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a feltétel nélküli állandóan dicsérő közeg különösen abban az esetben, ha a munkába fektetett erőfeszítés szükségtelenségére történő kondicionálással párosul, meglehetősen nagy veszélynek teszi ki a gyermeket, fiatalt, hogy leendő munkahelyén, munkahelyein kudarcélménnyel szembesüljön. Az önbizalom aligha lesz elegendő, ha a kitartó munkával járó siker örömét nem tanítjuk meg a gyermekeknek.

Hank Kata