A gyerekkori szeretethiány, főképpen az anyai szeretet elmaradása, az állandó korlátozás, a szülő vagy családtag folyamatos felügyelete, irányítása és bármilyen szexuális bántalmazás, molesztálás már nagyon korán igen nagy százalékban okozhat depressziót, skizofréniát és akár végletességbe is csapó agresszivitást, de ha akkor még nem is ér el érzékelhető szintet, később viszont mindenképpen megjelenik. A depresszió és a skizofrénia egyik legfőbb oka ugyanis az elnyomott düh. A soha szabadjára nem engedett, állandóan felügyelt, irányított gyerekben düh halmozódik fel, és előbb az önazonosságát, később nemi identitását veszítheti el. Ha médiaszocializált, tehát sokat néz tévét, játszik számítógépes játékokat, akkor előszeretettel valósítja meg az ott látottakat. Az elhagyatottság érzéstől is kialakulhat a jelleg. A közösségi létezés és az ebből (is) következő szeretethiány, vagy annak nem elégséges mértéke tudtunk nélkül bár, de a legnagyobb félelmet keltő hatás. A csoportlétre teremtődött élőlények mindegyikének alapbiztonsága a körülöttük lévőkből és az azokkal folytatott oda-vissza energiaáramlásból ered. Példa: vásároljon 30-40 neonhalat és tegye őket akváriumba. Gyönyörű vörös és kék színekben pompázva vígan úszkálnak fel és alá. Aztán pár hét után, egy kivételével vegye ki az összes többit. Az egyke színei kifakulnak, egyre kevesebbet eszik, majd idegessé válva ide-oda cikázik. Végül lelassul és elpusztul. Pedig semmi külső körülmény nem változott, csupán(?) magára maradt. Igen ám, de ez a legrosszabb, ami vele történhetett! Eltűnt a biztonságérzete, és ettől elhatalmasodott benne a félelem. Amikor mi emberek kényszerűen magunkra maradunk, vagy ami még rosszabb, gyermekkorunkban meg sem tapasztaljuk a közösségi létezés lehetőségét, azonnal fellép, majd rögzül a félelemérzet, és ettől kezdve minden cselekedetünket befolyásolja. Ami manapság velünk történik, az erről szól! A médiaszocializált (magyarul: folyamatosan TV és számítógép előtt ülő!) gyermek közösséghiányos lesz, amit nagyon pontos megfogalmazással szeretethiánynak nevezünk. Úgy érzi, hogy magára van utalva, egyedül él, a többiek mintha egy más fajhoz tartoznának. Ebből egészséges állapot nem jöhet létre. Egyik út a depresszió, az önmagába fordulás, a kisebbségi érzés, a félelem érzetének visszahúzódási, menekülési ingerré alakulása. Nehogy azt higgyük, hogy ő nem érez dühöt! Csupán kicsinek, kevésnek érzi magát a kimutatáshoz, ezért félelmében elnyomja azt. A folyamatosan rakódó önvisszafogás alatt azonban izzani fog a parázs, amely bizony a legváratlanabb helyzetekben törhet elő belőle. Ez lehet önmagára vagy másokra ható, de a környezet számára mindig érthetetlen lesz. Olyan csendes és nyugodt volt, a légynek sem ártott! – szokták mondani a (számukra) váratlanul rosszat cselekvőre, pedig csak annyi történt, hogy nem figyeltek az illetőre. A másik következmény a kifelé fordulás, az agresszióra, erőszakra való késztetés kialakulása és rögzülése. Az őket mozgató érzés, hogy mindig meg kell védeniük magukat, mert mindenki ellenség. „Nekem kell megvédenem magam, mert egyedül vagyok, segítség nem létezik. Nem kapok és nem is adok.” Az ilyen alkat nem azért gondolkodik így, mert gonosz, csupán azért, mert a segítség érzését és annak igénylési technikáit nem is ismeri. Nem, mert nem tanították meg neki! Ahogy a beteges visszahúzódás, az ő támadása is védekezés. Míg az előző menekülni próbál a baj elől, ő megelőz. Az agresszió kialakulásának egyik fontos eleme, hogy elsőként kell támadni, vagyis az engem érő támadás megelőzését jelenti. Az ilyen ember egy idő után már fel sem tételezi, hogy a másik nem akarja megtámadni, mert lelke, mint mindegyikünké, önmagából, saját megoldási készletéből indul ki. A minket körülvevő világ ma előszeretettel alkalmazza a félelemkeltés módszerét. Mi magyarok például a közlekedésben szinte kizárólag a tiltást véljük célravezetőnek a problémák megszüntetésére. Sehol ennyi tiltó tábla, villanyrendőr, fekvőrendőr nincs, mint nálunk. Mindegyik azt üzeni: Tilos! Nem teheted! Vagy nézzük a dohányzás elleni küzdelem új vadhajtását. Már eddig is nagy fekete betűkkel írott tiltásokkal „ékesítettük” a károsnak tartott cigaretta dobozait. Ha szívod, meghalsz! Tüdőrákot kapsz! Ilyen és ehhez hasonló szörnyűségekkel fenyegetjük magunkat. Nem csak a dohányosokat, hanem mindenkit, aki mindezt akár véletlenül is elolvassa. Sőt, már ennél is tovább megyünk: tönkrement emberi belsőségek színes képeivel riogatunk. Ha hallgatnánk történelmünk okosaira, akkor mindezt azért sem tennénk, mert tudnánk, hogy a fenyegetés nagyobb kárt okoz, mint a dohányfüst. Annak természetesen van hatása szervezetünkre, ám bizonyos mértékig megvan hozzá a védekező mechanizmusunk is. A szöveges és képes félelemkeltés azonban felkészületlenül ér bennünket, és következményeit mindegyikünk sokként, traumaként éli meg, ami pedig tovább gyűrűzve vagy már meglévőkhöz adódva akár nagyon komoly pszichés és testi elváltozások oka lehet. Ez a kampány ráadásul sokkal veszélyesebb az előbb leírtakra felkészületlen gyermekekre! Azért, mert félelmet kelt! A félelem pedig vagy bezárkózást, depit, vagy támadásos megelőzést, erőszakot kelt. És ezzel vissza is értünk az írás kezdetéhez! Emberek, kell ez nekünk? Valóban ez kell nekünk? Szeressük és tiszteljük gyerekeinket azzal is, hogy ha nem muszáj, nem riogatjuk őket!
Tóth Sándor
|