Az egyedüllét nem jelent feltétlenül magányosságot, felfogható a feltöltődés állapotaként, új lehetőségek kiindulópontjaként is. Magányosnak érezhetjük magunkat akkor is, ha emberekkel vagyunk körülvéve, ha van családunk és vannak kollégáink, hisz más emberek fizikai közelsége nem vezet automatikusan egy valódi közösség kialakulásához.
A magány fázisai
1. fázis: átmeneti magányosság
Ilyenkor csak rövid ideig érezzük magunkat magányosnak, leggyakrabban a külső körülmények változásainak hatására. Egy költözés, rövidebb-hosszabb kórházi tartózkodás vagy épp a nyugdíjazás idején egy csapásra megváltozik megszokott életünk, elténnek mellőlünk életünk mindennapi szereplői. Az ekkor fellépő magányosság érzése nem feltétlenül negatív, segíthet minket az śj körülményekhez való alkalmazkodásban, új kapcsolatok kiépítésében.
2. fázis: lassú visszavonulás
A magány lassan állandó kísérője lesz az életnek, és egyre nehezebbé válik az emberi kapcsolatok kiépítése, működtetése.
3. fázis: krónikus magányosság
Hónapokig, néha évekig tarthat. Az egyén ilyenkor szinte minden képességét elveszíti a kapcsolatteremtésre vagy önmaga pozitív feltüntetésére, embertársai sem nagyon tudnak mit kezdeni vele. A krónikus magányossággal küzdő úgy érzi, folyamatosan elutasítják, ennek következtében önbizalma tovább csökken, és még inkább bezárkózik saját világába, miközben kifelé egyre mérgesebb képet mutat
Arrogancia mögött az elutasítástól való félelem
Kutatások igazolták, hogy bizonyos negatív belső beállítottságok teszik magányosságra hajlamossá az embert. Azok érzik magányosnak magukat, akik azt hiszik, hogy nem méltóak a szeretetre, és folyamatosan rettegnek az elutasítástól. A kifelé mutatott arrogancia sokszor azt szolgálja, hogy az egyén távol tartson magától másokat, és ezzel még a lehetőségét is elkerülje az esetleges visszautasításnak, kudarcnak.
A megfelelő önbizalommal rendelkezőket kevésbé fenyegeti a magány érzése, ám bárki számára adódhat olyan élethelyzet, hogy elveszettnek, elhagyatottnak érzi magát. A magányosság pedig negatívan hat egész lényünkre, még a test is megszenvedheti. A magányossággal küzdő emberek fogékonyabbak a betegségekre, az egyedülállóknál kétszer-háromszor nagyobb a szívbetegségek kockázata.
Tippek a magány ellen:
Először is mindenkinek meg kell magában találnia a magányosság érzésének forrását. Vajon a másokkal szembeni magas elvárások vagy az önmagunkkal szembeni elégedetlenség az ok, amitől elhagyatottá váltunk?
Ám nem elég felderíteni a probléma gyökerét, tenni is kell ellene valamit. Tanuljuk meg magunkat komolyan venni, használjuk ki az egyedüllétet feltöltődésre, új kapcsolatok kezdeményezésére.
Érdeklődjünk mások iránt, ne szaladjunk el a társaságtól, próbáljunk bekapcsolódni a társalgásba, még akkor is, ha felszínesnek tűnik számunkra, próbáljunk meg magunkról is beszélni, persze csak mértékkel.
Ami a legfontosabb: adjunk értelmet életünknek, ha eltérnek a célok és emberek, keressünk újakat. Egy szakkör, gyülekezet, klub elég lehet ahhoz, hogy visszavezessen minket a társas életbe.
HODILDI HONLAPJA 
