A félelmek bennünk vannak, érzelmeinkben és azokban a pusztító érvelésekben, amelyek meggátolják a cselekvést. Éppen ezek a belső, lelki félelmek bénítják meg az embert. A belső félelem teszi félelmetessé a külső dolgokat.
Mit kezdjünk a félelmeinkkel? Vizsgáljuk meg őket, és meglátjuk, hogy úgy tartanak bennünket fogva, mint valami ragadozó mancsai. Az egyetlen szabadulási lehetőség maga a cselekvés, a kimozdulás a tehetetlenségből.

Félelem a bukástól

Mi a bukás? Csupán egy hiba, hiszen ha abból indulunk ki, hogy az élet fő jellemzője a fejlődés, akkor nem létezhetnek végzetes bukások. Minden hibát ki lehet javítani, különösen akkor, ha szorongás nélkül nézünk velük szembe, és még időben, őszintén elismerjük őket.
Minden cselekvés kockázatos: jó vagy kevésbé jó eredményeket szül, ha pedig valami nem sikerült, kipróbálhatjuk, hogyan hozhatjuk helyre. De ha semmit sem kockáztatunk, akkor se jó, se rossz eredményeket nem érünk el.

Félelem a fizikai vagy lelki fájdalomtól

Ezzel erősíthetjük leginkább a fájdalmat, hiszen minél inkább félünk, annál inkább erősödik bennünk a szenvedés érzése.
Ez nem jelenti azt, hogy a fájdalom nem létezik: igenis létezik, de létezik a bátorság és az erő is, hogy szembeszálljunk vele, hogy túllépjünk rajta, hogy csökkentsük az erejét.
Nem a fájdalom a legfontosabb tényező: az a fontos, hogy tudatosítsuk, és ha már sikerült, a fájdalom enyhülni fog, és megjelennek azok az eszközök, amelyeket a szenvedés okozói ellen használhatunk.
Pontosan azért kell a fájdalom ellen harcolni, mert létezik, és nem szabad engedni, hogy elhatalmasodjon rajtunk.
Ha cselekszünk, ha újra és újra szembesülünk a konfliktust előidéző helyzetekkel, azzal fejlesztjük akaratunkat, cselekedeteink fegyelmezettségét, nő a biztonságérzetünk és a magabiztosságunk.
A félelem szívében – ha a félelem „élő” és nem bénító – ott rejlik az erő is, amely kivezet belőle, ahogyan a sötétség szívében is ott van a kis szikra, amely majd fénnyé válik.
A félelem csak akkor bénít meg, ha kizárólagossá tesszük: ha csak a félelem létezik, semmi más. A félelem akkor vezet a bátorsághoz, ha próbának tekintjük: meg kell tanulnunk meglátni a veszélyeket – akár valódiak, akár képzeletbeliek –, hogy megtudhassuk, kivel vagy mivel harcolunk. Így lesz a félelem a bátorság ébresztője. Amikor tudjuk, mitől félünk, olyan tettekre válhatunk képessé, amelyek révén fel tudunk nőni ahhoz, ami a félelmünket okozta.

Delia Steinberg Guzmán