Kivel ne fordult volna elő, hogy felbosszantották, megbántották és megharagudott emiatt? Van, hogy egyszerűen a dolgok másként alakultak, mint ahogy terveztük és ez haragot, bosszúságot vált ki belőlünk. Teljesen természetes reakcióról van szó. Olyannyira, hogy a harag a legelső érzelmeink egyike.

Az élet legősibb alapérzése a félelem. A múlandósággal együtt született. Hatalma két forrásból táplálkozik. Egyik forrása az, hogy nevét a rengeteg fedőnévtől csaknem lehetetlen megtalálni. Noha a félelem lényegében halálfélelem, kétségtelen, hogy e mögött van még egy titkos név, egy másik, amely az univerzális tudattalanban rejtőzik. A félelem hatalmának másik forrása önmagát feltöltő, megszázszorozó ereje. A félelem mágiája ugyanis magából a félelemből táplálkozik. Amint feltámad bennünk, legelőször is kontroll-szerveinket bénítja meg, s átveszi az uralmat egész organizmusunk fölött. Lételeme a homály, ismeretlenség, köd, bizonytalanság, körvonaltalanság. Veszedelmes experimentumainak feltétele az egyéniségben eluralkodott tanácstalan káosz és tehetetlen kiszolgáltatottság.

A félelmek bennünk vannak, érzelmeinkben és azokban a pusztító érvelésekben, amelyek meggátolják a cselekvést. Éppen ezek a belső, lelki félelmek bénítják meg az embert. A belső félelem teszi félelmetessé a külső dolgokat.
Mit kezdjünk a félelmeinkkel? Vizsgáljuk meg őket, és meglátjuk, hogy úgy tartanak bennünket fogva, mint valami ragadozó mancsai. Az egyetlen szabadulási lehetőség maga a cselekvés, a kimozdulás a tehetetlenségből.

A félelem, mint valami rettentő karom, lecsap gondolatainkra, érzelmeinkre és akaratunkra, és ezzel az értelmes cselekvés minden lehetőségét elveszi tőlünk. Életünk ilyenkor az önvédelemre, kibúvók keresésére, a felelősség és az állásfoglalás elhárítására, rejtőzködésre csupaszodik le, arra, hogy még véletlenül se keltsünk feltűnést. Ma nagyra becsülik a szürkeséget és fakóságot, pedig ezek a félelem jegyei, amely éppen ilyen fénytelen és borús.

A félelem az egyik olyan lelki tényező, amely minden téren gátolja vagy teljesen leállítja az ember fejlődését. Tudjuk, hogy a félelem a pszichére jellemző nyomasztó érzelem, mégis nyilvánvaló, hogy hatóköre nem ezen a szinten kezdődik, és nem is itt ér véget. A félelem leereszkedik és megbénítja a testet, felemelkedik és megbénítja az elmét, saját „házában” pedig megdermeszti a legnemesebb érzelmeket.

Nem árt, ha megtudjuk, hogy harag szempontjából melyik típusba tartozunk, mert így könnyebb elbánni a rossz érzéssel, és megtalálhatjuk érzelmeink kifejezésének egészségesebb módját is.

A harag, a düh érzését mindenki átéli; a baj akkor kezdődik, ha nem tudunk vele kellően bánni, dédelgetjük, esetleg magunkba fojtjuk, vagy előbb cselekszünk, mint gondolkodunk. Ha akár azonnal dühkitöréssel reagálunk valamely számunkra kellemetlen eseményre vagy helyzetre, akár lenyeljük és rágódunk rajta, mindkét esetben ártunk egészségünknek.

A bosszankodás­nak, haragnak igen gyakori következménye, hogy rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gon­dolkodásunk és cselekedeteink felett, gyomorfekély és epekő alakulhat ki, ellenálló képességünk meg­gyengül, és idő előtt kellemetlen, beteg öregembe­rek leszünk.

Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások hi­bája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk nega­tív rezgésével önmagunkat gyengítjük, és teljesítő­képességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb formában kellene lennünk.

A nevetés egészségre gyakorolt pozitív hatásaival számos kutatás foglalkozott már. A jó kedv nemcsak általános állapotunkra hat előnyösen, hanem a stressz ellen is az egyik legjobb fegyver – állítják amerikai kutatók legújabb tanulmányukban.

Mindenkinek Különböző mértékben van szüksége a társaságra, illetve az egyedüllétre. Vannak olyan időszakok, amikor nem mi választunk, egyszerűen így esik. Vajon a magány csak elkerülhetetlen rossz, vagy haszna is van időnként?

Aki nem tud egyedül lenni, az másokkal körülvéve is mindig magányos lesz. Az egyedül lenni önmagunkkal kifejezés figyelemfelhívó, megfogalmazása arra utal, hogy nincs is olyan, hogy egyedüllét. Mindig lehetünk önmagunkkal: folytathatunk belső párbeszédet, visszapörgethetjük a nap történéseit, feltehetünk kérdéseket és válaszokat kaphatunk. Nagy szükség van erre az intim egyetértésre, erre a csendes kommunikációra önmagunkkal, és a bajok is akkor kezdődnek, ha megszűnik ennek a belső együttlétnek az érzése. Hiányérzet lép fel. Úgy hívjuk, hogy magány…