Senki sem szeret magányos lenni, és - ha nem is hinnéd - valóban bele lehet betegedni ebbe az érzésbe, ráadásul nemcsak pszichés, hanem fizikai értelemben is.

Szinte mindenki elismeri, hogy élete bizonyos pontjain magányosnak érzi magát. Ez az oka annak, hogy sokan úgy döntünk, inkább folytatjuk az elromlott kapcsolatot, semhogy vállaljuk az egyedüllét kockázatát.

A sírás a szív közvetlen reakciója és olyan őszinte válasz, amely az érzéseinket tükrözi. Az állatok is sírnak. Az ember először akkor sír, amikor világra jön. Sok ember azonban arra használja a sírást, hogy érzelmileg zsaroljon másokat, és manipulálja vele más emberek érzéseit. Az esetek többségében a nők azok, akik azért sírnak, hogy a párjukat vagy másokat ezzel zsaroljanak.

A dühről sok téveszme él a köztudatban, ami megnehezíti a traumatúlélők gyógyulását. A düh természetes érzés, akit bántalmazás ér, az jogosan haragszik a bántalmazóra. A gyerekek általában eleinte megpróbálnak hangot adni haragjuknak, de ha arra büntetés, további abúzus vagy az elkövető dühkitörése a válasz (általában ezek egyike történik), akkor megtanulja, hogy haragját elfojtsa.

A legtöbb ember, annak ellenére, hogy rendszeres időközönként él vele, tulajdonképpen elítéli a saját és mások dühét. Mintha a dühnek, ennek az egyik legerőteljesebb érzelemnek nem lenne természetes helye és funkciója az emberi közösségek életében.

A düh olyan alapvető érzelem, amit mindannyian megtapasztalunk élethelyzeteink során. A probléma akkor jelentkezik, amikor nem tudjuk, hogyan kezeljük dühös indulatainkat. Kontrolálatlanul szabadjára engedjük vagy igyekszünk nem tudomást venni róla és elfojtjuk magunkban.

A lelkiismeretet ma inkább elnyomni szokták, mint erősíteni. Nevében is benne van; a bűntudat normális esetben valami elkövetett bűn következménye. Igaz, hamis bűntudatot is lehet kelteni, ha ezt az ember alárendelt szerepben magára veszi

Egészséges embernél viszonylag ritkán fordul elő, hogy egyetlen érzelem, hangulat, szenvedély tartósan uralja az egész pszichikumot. Ennél jóval gyakrabban fordul elő azonban, hogy egy-egy esemény, átélt helyzet nagy intenzitású érzelmeket, indulatokat, hangulati életünk szélsőséges megingását váltja ki belőlünk. Ezek az érzelmileg túlfokozott állapotok általában rövid ideig tartanak, és néhány perc, óra vagy nap alatt lezajlanak. Ha azonban hajlamosak vagyunk pillanatnyi szélsőséges érzelmi reagálásra – akkor napi életünkben túlságosan gyakran következnek be ilyen pillanatok, amikor gondolkodásunk beszűkül, önkontrollunk csökken. Olyan cselekedetekre, kijelentésekre ragadtatjuk magunkat, amelyeket később megbánunk – s most már a lelkiismeret furdalás kezd gyötörni. A végeredmény állandóan hullámzó túlizgatottság, önmagunk és környezetünk számára nehezen elviselhető feszültség lesz.

A magány fogalma többféleképpen értelmezhető. Legnyilvánvalóbb formája a körülmények okozta magány, amikor az egyént a körülmények vagy teljesen elszigetelik minden más egyéntől („Robinson Crusoe” létállapot), vagy csak minimális kapcsolatot tesznek lehetővé (pl. egyszemélyes börtöncella). Az ilyen magány szerencsére ritkaság. A körülmények rendszerint csak megnehezíthetik a társas kapcsolatokat, de az ilyen akadályok többé-kevésbé kivédhetőek.

A magányosságot sokan összekeverik az egyedülléttel. Azt hiszik, magányosak, ha éppen nincs körülöttük senki, pedig a magány egy érzés, egy szubjektív állapot, arról tudósít, milyennek is látjuk környezetünket